Olvasnivaló

Klasszikusok és bestsellerek - romantikus irodalom, fantasy, képregények és sok más minden

Néznivaló

Mozifilmek, animációs filmek és sorozatok

Hallgatnivaló

Pop/rock/alter, leginkább a világ különböző tájairól

Játszanivaló

Játékok lányoknak PC-re és androidra (romantikus visual novel műfaj előnyben :))

Sziasztok!

Ha kérdésetek/kérésetek van, ne habozzatok, írjatok kommentet! :)



Képtelen vagyok nem megosztani ezeket a remekműveket veletek :D
Tudjátok ez úgy kezdődött véletlenül rátaláltam ezekre a képekre itt (Jeffrey Thomas munkái).
Aztán elkezdtem őket beszurkálni ide.
És majdnem közzé is tettem ezt a bejegyzést úgy ahogy volt.
De észbe kaptam - milyen már az, ha egy betűt sem írok? :o Nem akarok ellustulni. Így tornáztatni kezdtem az agyam. Többet meg sem próbálok ebben a stílusban írni (mert ami nem megy, azt nem erőltetem) - de feszültséglevezetésnek nagyon voltak a késelős részek xD
Mondjuk amennyiben igény van rá, még 3 részre elegendő képem van...szóval tessék kommentezni, szeretnétek-e folytatást :)



A mesék tévednek.
A valóság pedig ez...


Creepie és Metállat... akarom mondani...
Szépség és a Szörny


A nászutunkon harmadik estéjén vagyunk.
Bár látom a tükörben hogy Adam belépett a szobába, nem fordulok hátra, csak elmosolyodom és fésülködök tovább.
          Halkan a hátam mögé lép és érzem a száját a vállamon... a hátamon... kezét pedig szorosan a derekam köré fonta. Ennek ellenére én mégis megfordulok; az ajkaim is szomjaznak a csókjára.
-Gyönyörű vagy... - suttogja a fülembe. A mosolyból és zihált lélegzetéből máris tudom, hogy hamarosan vízszintesebb síkra terelődnek a dolgok, így nem tétovázom tovább. Megindulok az ágy felé, de közben el nem eresztettük volna egymást semennyiért.
          Felém kerül és újra megcsókolt vadul. Kezei a csípőmről lecsúszva a combjaimon kalandoznak; érzem ahogy a vékony selyemhálóing gyenge varrása helyenként kezdi megadni magát, de nem bánom, míg...
          Ki nem tekintek véletlenül az ablakon. Telihold van ma éjjel, ami magában nem akkora probléma, csakhogy nemsokára elüti az óra az éjfélt... akkor viszont Adam visszaváltozik Szörnnyé míg fel nem kel a nap.
         Próbálok szólni neki; próbálom eltaszítani magamtól, de ez nem olyan könnyű. Érezem ahogy hatalmába keríti a nyers erő - pont mint amit egy szörnyben érez az ember. Továbbá imádom érezni a csókjait a nyakamon, ezért aztán főleg nehéz megkérni, hogy hagyja abba... A csókok hamarosan apró harapásokba kezdenek átcsapni, amit én még mindig szeretek... de nem olyan vadul, ahogy most csinálja...
          Ezt már nem élveztem ; ez most jobban fájt mint általában. Alig sikoltok fel halkan, ő már görcsökben vonaglik mellettem s egyre csak nő a bundája... nekem pedig mintha valami meleg folyna a nyakamon. Odakapok a kezemmel; jól sejtettem, vérzek... de amint megpillantottam a fehér kezemen a vörös maszatot, nem az ijedtség kerített hatalmába hanem valami egészen más...
         Feltépem az ajtót és rohanni kezdek le a lépcsőn. Hátra sem fordulok, vajon Adam követ-e vagy mi lehet vele; egyszerűen nem bírok semmi másra gondolni, csak erre az újfajta  éhségre, ami teljesen elbódítja az agyam. Betörök a cselédszobába és megkeresem azt a szőkét... Suzie...
          Én maradéktalanul megbízom Adam-ben, nem miatta fogom azt tenni amit; hanem magam miatt. Jobban fogom érezni magam ha a szép szőke, férjemre az általam megengedettnél többet mosolygó fruska kikerül a képből. Túlságosan segítőkész, én látom rajta... akkor hát hajrá, segítsen rajtam is, vacsoráznom kell! Ó, vagy csak a férjemnek ajánlkozik mindig? Ha bármiben a rendelkezésére állhatok... bármikor... csak szóljon... - mi? Nem suttogunk ám ilyet csak úgy nős férfinek miközben töltjük a bort! Rossz munkaerő, vesszen az ilyen!
          Ez a gondolat kering csak a fejemben, mikor hosszú hajánál fogva kirángatom az ágyból. Mintha próbálna védekezni a sikításokon túl, de nem nagyon hat meg. Erősnek és elszántnak érezem magam, mintha nem is egészen saját magam lennék...
Egyik kezem a nyakán, másikkal egy hatalmas pofont adok neki. Aztán - bár a kis nyáripalota antik bútorai felettébb elnyerték tetszésem -, a szekrénybe verem a fejét. Nem igazán bír már mozdulni, de úgy vélem, még nem vérzik eléggé.
..így veszett oda az a gyönyörű ablak... pedig szerettem azt a liliomos berakást, de már nem számít. A lényeg hogy még mindig levegő után kapkod... hát micsoda szívós nőszemély ez! Elszántan kapaszkodik nyomorult kis életébe, de nem igazán díjazom. Kezdek most már tényleg nagyon éhes lenni, szóval  úgy döntök ennyi játék elég volt, véget vetek neki. Kirángatom a szilánkok közül és nagyon mérges lettem. Apró szilánkok állnak ki belőle mindenhol!
-Most már még vacsorának se vagy jó, te rosszéletű... - s kedvenc "liliomom" egy nagyobb darabját a torkába állítom. Némi vér bugyog ki a száján, aztán megszűnik rángatózni.
Rendszertelenül kapkodom a levegőt, de Adam miatt vagyok ilyen zaklatott, nem az előbbi kis incidens miatt. Érzem hogy a hátam mögött áll, de nem merek megfordulni, úgy félek a lesajnáló tekintetétől. Meg fog vetni, biztosra veszem...
         Az ajtófélfának támaszkodva áll. Karjait keresztül fonja mellén az én édes szörnyetegem és mosolyog.
-Most gyűlölsz? - kérdezem félve - Csalódott vagy? Vagy mi az? - nem akarom elhinni, hogy amit az arcán látok, az büszkeség.
Megrázza a fejét és csak annyit mond:
-Gyere Szépségem, biztos kimerült vagy.
Tény hogy kissé kimerítettek az események, de hát nem minden nap változik az ember szörnnyé. Vagy félig azzá. Még szerencse hogy Adam nem szörnyként harapott meg.
          Karjaiba vesz s mire felértünk a lépcsőn én már majdnem alszok.
          Hajnalban a rángására kelek. Ki sem nyitom a szemem, tudom: visszaváltozott. Nincs értelme az időt tovább húzni: felülök és könnyes szemmel ránézek.
-Beszélnünk kell... Sajnálom a tegnap estét. Nem lett volna szabad hagyni hogy ennyire elragadjon az indulat... - bár tegyük hozzá, ő is körülbelül ezt tette Gaston-nal... de attól még akkor sem lett volna szabad... Belül saját magammal viaskodtam, aztán mikor rájöttem, hogy Gaston mindössze néhány csokor virág és pár levél miatt halt meg, úgy voltam vele, hogy ő inkább csak hallgasson, ha le akar szidni Suzie miatt.
-Te sajnálod? Én tehetek mindenről... ne haragudj.... kérlek.... én nem akartam... csak...
         Látom az arcán a bánkódást... de nem bírom ha szenved. Így hát egyszerűen csak megölelem. És elkezdem lecsókolni azt a néhány cseppnyi vért az arcáról amit valószínűleg még én kentem rá tegnap véletlenül.

(a valósággal való bárminemű hasonlóság mindössze a véletlen műve; Suzie alatt pedig semmiképp "hívogassuk-már-a-volt-pasinkat-mert-csak-úgy-jó-nekem-a-windows-ha-ő-telepíti-Zsuzsit értek... Azért jól esik hogy mindig elküldöd a .....ba :D)


Ariel 




          Történt egy viharos napon, hogy én szokásom szerint a vízből ki-ki lestem. Néztem az óriási, földönjárók által teremtett dolgokat, amelyek a mi vizeinket hajóztak. Mindig is lenyűgöztek az eszközeik... ám most kicsit túlzásba vittem a kíváncsiskodást.
          Nem lett volna szabad ilyen közel merészkednem a felborult hajóhoz, de a kíváncsiság túlzottan úrrá lett rajtam. Ficánka próbált visszatartani, de nem sok sikerrel. Az a sok hordó csak úgy gurult le a hajóról, nem tehettem hogy nem nézem meg őket! Ki tudja miféle dolgokat rejtenek; számos csodát lehet találni az emberek holmijai között és mind olyan érdekes... De ebből a hordóból valami folyt... és valami... nagyon mart... perzselte a bőröm én pedig hiába úsztam előle, az csak terjed a vízben...
          Azóta gyűlölöm az embereket és minden általuk teremtett dolgot. És ez volt az a nap is, mikor legutoljára próbáltam kimenteni embert. Azóta sem... ma már kacagva nézem ahogy a habok közé vesznek.


Pocahontas



          Hamarabb érkeztem a találkozónkra, így egy sziklára ülve néztem a tengert, amin meg-megcsillant a hold ezüstös fénye. Szívesen néztem volna akár egész éjszaka is, de egy alakot láttam közeledni, így felálltam és megindultam felé.
 -John, beszélnünk kellene valamiről... - kezdtem bele nyugodt hangon, hiszen már tudtam a választ - ugye vissza fogsz menni a hazádba?
          Hónapok óta mondogatja, hogy a világ összes aranyáért el nem hagyna, így itt fog maradni velem... ám tegnap valami egészen mást hallottam meg véletlenül mikor Thomas-sal beszélgetett.
-... emlékezz már Mary-re, a dúskeblűre... már akkor betegeskedett az apja mikor kihajózni készültünk. Azóta már biztos felfordult és Mary-re szállt a vagyon... remélem még nem csapta le valami ficsúr a kezemről...
-És Pocahontas-szal mi lesz így? - John vállat rándított nevem hallatán és legyintve csak ennyit tett hozzá:
 -Ugyan már...

           John csak hallgatott, mire szemem könnybe lábadt.
-Igaz, hogy egy másik nő vár otthon? - kérdeztem zaklatottan.
Nem válaszolt.
-Rendben... - mondtam, hisz valahol mélyen mindig is éreztem hogy ez lesz... de nem tudtam visszafogni magam és csalódottságomban nagyot lendült a kezem, mely hangosan az arcára csapódott.
-Mit képelsz te... rézbőrű... - azzal a olyan pofont kaptam vissza, hogy a földre kerültem.
-Igen, persze hogy visszamegyek, nem is fogok itt rohadni életem végéig egy erdőszéli sátorban egy mezítlábas lánnyal... Nem hittem volna hogy ennyire naiv vagy. Azért kicsit sajnálom hogy így lett vége... lesz itt még néhány éjszakám, de majd valamelyik kis barátnőd biztos kapható lesz egy kis játékra - majd megfordult és elindult abba az irányba, amerről jött.
          Sírva feküdtem a földön és teljesen tehetetlennek éreztem magam... de aztán az indulat erősebb volt.
A ruhám alól kikandikáló tőr pengéjén megcsillant a hold ezüstös fénye, és nem volt kérdés innentől mit teszek. Felálltam és futni kezdtem.
-John! Állj meg, John!
-Hát nem értesz a szóból? - kiáltott vissza.
De. Értettem. De nem is azért akartam megállítani, amiért ő gondolta. Egyszerűen nem akartam hátba szúrni. Jobb szerettem volna szemtől szembe megtenni. Egyenesen a szívét eltalálni.
-John!
-Mi van már? - kérdezte mérgesen mikor megállt. Szépen megkerültem és a szemébe néztem.
-Hát valóban nem szeretsz?
-Nem mondom, meglehetősen... szórakoztató... volt a társaságod, de mégis mit vártál egy magamfajta civilizált embertől? Hogy hosszútávon lesüllyedek a szintedre?
És ezek voltak John utolsó szavai. A penge csillant, majd a szívében landolt... aztán gyorsan kihúztam belőle... hogy még egyszer belé tudjam döfni... újra és újra...
          Mire a hajnal megtalált narancsos-lila fényeivel, én már a faluban voltam - John pedig valahol a tengerben. A kunyhóm felé indultam kissé kiüresedve, s közben a véres ruhámra érdeklődően nézőknek csak egyet intettem hogy "most inkább ne".


***

mire íródott a bejegyzés?
Természetesen sok mindre, mert 3 perc alatt nem gépelek be ennyi mindent, de leginkább erre:


miért? 
mert ez egyszerűen zseniális!!!
"mikor tükörbe nézek, ugyanazt kérdem
ki vagyok én? mi vagyok én?
ahogy a tükörben vérzek, egyre csak nézem
ki hullik el; talán ő, vagy én

minden mi belőlem maradt
vérző sebekkel bőröm alatt
szememben viharral
szívemben tavasszal
várja, hogy jöjjön  az a nap


csendet hallok, de mégsem félek
érzem végre hazatérek

viharom, tavaszom
rejts el, rejts a szívedbe
félek, még ne
még nem engedj el"



Share/Bookmark

2 hozzászólás (írj véleményt!):

Samu írta...

faszán beparáztam. :S

Bloggerina Creepie írta...

és az jó? vagy nem? :s

Megjegyzés küldése

amennyiben választ vársz, ne feledd el meghagyni az e-mail címed! :)