Olvasnivaló

Klasszikusok és bestsellerek - romantikus irodalom, fantasy, képregények és sok más minden

Néznivaló

Mozifilmek, animációs filmek és sorozatok

Hallgatnivaló

Pop/rock/alter, leginkább a világ különböző tájairól

Játszanivaló

Játékok lányoknak PC-re és androidra (romantikus visual novel műfaj előnyben :))

Sziasztok!

Ha kérdésetek/kérésetek van, ne habozzatok, írjatok kommentet! :)

Iskolán kívüli nevelés vizsga
... és nem azért utálom mert hétfőn 8:00-tól szóbeli lesz belőle

Na most megint jól felszívtam magam. Adok nektek pár idézetet a kötelez irodalomból, fűzök hozzá szokásom szerint szurkálódó megjegyzéseket, aztán döntsétek belátásotok szerint, kinek van igaza.

Buda Béla: A szerelem lélektana
"A tudomány nem tud előrehaladni pontos fogalmi definíciók nélkül  és ezért érthető hogy a szerelem kutatásában keveset haladt előre."
Nem, nem és nem! Könyörgöm, ne vizsgálja már a tudomány a szerelmet! Miért nem lehet csak elfogadni a létezését és kész!?
A szerelem:
"Sajátos érzelmi állapot, amit az jellemez, hogy a tudat egy másik ember képeivel, emlékeivel van tele és a személyiség motivációs rendszere leginkább arra irányul, hogy ennek a másik embernek a közelében lehessen, mégpedig szexuális kapcsolat formájában.
...a másik ember képe különleges értékminősítést kap: minden vonása kedvesnek, értékesnek tűnik, mind testi, mind lelki vonásai ilyenek."

Meg szanaszét aggódód magad minden pillanatban mikor nincs veled, hogy nincs-e valami baja... Az én tudatom van tele a képével, én akarok a közelében lenni, én látom minden vonását kedvesnek - a szerelem önző, de nem ennyire! Megint tévedett a tudományos leírás. Engem igenis érdekel ő jól van-e... őt bántotta-e valaki... de ugye nincs rossz kedve neki, az én édesemnek, nem bántotta-e meg valaki... hol van most? Remélem ő nem éhes, nem fáradt, nem fázik... 
A féltékenység:
"Leginkább azt mondhatjuk róla, hogy túlzott törődés és félelem a partner elvesztésével kapcsolatosan... központi gondolati tartalom, hogy a partner inkább valaki mást fog kegyeivel előnyben részesíteni.
Az ilyesmi lazítja a kapcsolatot és gyakran megtörténik, hogy a féltékeny viselkedés mintegy kitermeli azt, amitől a szerelmes tart, hogy a kapcsolat lazul."
A jó kapcsolat a bizalmon alapul. A másikban bízni kell, hiszen elvileg azért vagytok együtt, mert szeretitek egymást. A bizalmat mindenki megérdemli, míg be nem bizonyítja, hogy nem érdemes rá.
Most mondtam egy rakás bölcsességet, amivel egyetértek
...de azért ennyire álszent azért még én sem vagyok; persze hogy én is féltékeny vagyok minden élő nőre aki a közelében van xD
Legfeljebb nem csinálok botrányt, nem kiabálok, nincsnenek nagy jeleneteim és hisztijeim, hisz valójában mélyen tudom, hogy nincs okom rá.
De ez nem jelenti azt, hogy nem kell néha a tudtára adni, hogy féltem más nőstényektől. Hiszen ha nem mutatnám ki, azt hinné, nem is érdekel engem, épp kivel mit csinál. Jól esik neki, hogy törődök vele. (Ezt ő maga mondta; nem holmi női magazinból vett okosság, hanem egy igazi, húsvér férfi mondta) És bizony ezen túl azt is kijelentette, hogy nemcsak hogy nem zavarja, ha kisajátítom, hanem bizony kifejezetten szeretné is. (Pont mint az augusztusi esküvőt.)

Csányi Vilmos: Az emberi természet
"A szerelmi állapot előidézésében olyan természetes anyag játszik szerepet, amelynek enyhe hallucinogén hatása van.Ez a feniletilamin vagy szerelemhormon, egy az amfetaminok csoportjába tartozó vegyület. Körülbelül 2-3 év alatt az agy hozzászokik ennek a hatásához, az első fázis elmúlik"
Elhiszem, esküszöm, elhiszem - de nem akarom tudni! Nem tehetik kötelezővé, hogy én ezt megtanuljam! Nem tehetik kötelezővé, hogy olyasvalamit tanuljak meg, ami rombadönti az általam 20 év kemény munkájával felépített világképet!

Földényi F. László: A boldogtalan szerelemről
"Választása olyannyira meghatározott, hogy kérdéses (bár eldöntethetetlen), nem előzőleg volt-e szerelmes és ehhez választott utólag tárgyat."
Hmmm... ezt viszont nem akarom lefikázni rögtön (micsoda kivétel xD)
Végülis az ember elképzeli, kit akar magának, aztán belebotlik és felismeri hogy "nahát, ő pont olyan mint akire vágytam"... - nem? Tehát elsőre én is meghökkentem elsőre ezen a kijelentésen, de hát talán nincs is ebben semmi rossz, csak szeressétek egymást (L)
Persze elfogadom a kivételek létezését is. Mikor valaki csak össze-viszza tengődik az életben, bulizik, pasizik/csajozik, állandóan szórakozik, aztán találkozik valakivel, akit aztán mégsem akar elengedni... -erre is ismerek példát :)
"A szerelmes egy kínzó csapdába esik: teremt magának valakit, akinek azután ki lesz szolgáltatva; de ez a tárgy kiszolgáltatottsága ellenére is leigáz bennünket."
"Nem létezik kölcsönös szerelem: ketten nem lehetnek szerelmesek egymásban, vagy ha igen, akkor ez már szeretet, nem szerelem"
Naaaa, hát azt ne mondjátok már hogy Rómeó és Júlia mélyen szerette egymást azután a néhány találka után? Ahhoz azért kicsit több idő kellett volna; ők bizony szenvedélyesen szerelmesek voltak egymásba. Hangsúlyoznám az utolsó szót. És ne gyertek azzal hogy drámai hősök, én igenis hiszek bennük mint a loch ness-i szörnyben! :o



mire...?
Garbage - Why do you love me
miért?
a lávról szól - de pörgős is és mivel most épp fel vagyok háborodva, tökéletesen passzol ide.
A Garbage nagyon jó, tessék hallgatni :)


Share/Bookmark

2 hozzászólás (írj véleményt!):

.dóri. írta...

hmm ez érdekes volt!
"A szerelmi állapot előidézésében olyan természetes anyag játszik szerepet, amelynek enyhe hallucinogén hatása van.Ez a feniletilamin vagy szerelemhormon, egy az amfetaminok csoportjába tartozó vegyület. Körülbelül 2-3 év alatt az agy hozzászokik ennek a hatásához, az első fázis elmúlik"
-ezt én se akarom elfogadni!

Amúgy miért kell neked erről tanulni? Érdekes meg minden, de miért? :)
:*

Bloggerina Creepie írta...

nekem sincs fogalmam róla hogy miért xD
amúgy az Iskolán kívüli nevelés miatt - ami elvileg a családról szól és a szülők meg a kamaszok miatt érinti a családot ez a téma... meg mi a fene :s
de én sem akarom elfogadni. Azt akarom hogy egy megmagyarázhatatlan csoda maradjon :)

Megjegyzés küldése

amennyiben választ vársz, ne feledd el meghagyni az e-mail címed! :)